2021. április 25., vasárnap

Öt lépésben... - 8.0 Szent Antal-lánc - A homokszemtől - a Himalája csúcsáig



homokszem → kvarc → savanyú magma → vulkanizmus → földrengések → hegyképződés → Himalája csúcsa




Homok

A homok különféle kőzeteknek és ásványi anyagoknak apró szemű törmeléke, melyet a víz, jég vagy szél elhordott eredeti képződési helyétől és alkalmas helyen lerakott.

A talajmechanikai gyakorlatban szemnagyság szerinti talajmegnevezéskor homoknak nevezzük a 0,063–2 mm közötti szemcseméretű talajt.

Szemcseméret szerint

Van durva szemű és finom szemű homok. Egyike a legfinomabb szemű homoktípusoknak a magyar Alföldön igen fontos szerepet játszó futóhomok.

Anyaga szerint

A homok anyaga igen sokféle lehet, de mivel a kvarc az összetett kőzetek ásványi elegyrészei között a legfontosabb szerepet játssza és legerősebben áll ellen a mállásnak, a törmelékek között a leggyakoribb és így a homoknak is legközönségesebb anyaga a kvarc.

kvarchomok: ritkán egészen tiszta kvarc-szemek tömege, rendesen van 2-20% egyéb ásványi törmelék is, nevezetesen csillámföldpát, mész (mész-homok, csillámos homok)

dolomit-homok, glaukonit-homok: glaukonit-szemek keveréke kvarccal

magnetit-homok: túlnyomóan titán tartalmú magnetit-szemek keverve kvarc-, csillám-, angit-, olivinszemekkel

arkóza homok: gazdag földpáttartalommal

Szerkezete

A homokszemek általában gömbölyűek, néha szögletesek, ritka esetben pedig apró, többé-kevésbé tökéletes kristályok.

Vulkáni homok

A közönséges homoktól, mely mindig összetett kristályos kőzetek, esetleg pedig homokkövek elporlásának eredménye, megkülönböztetendő a vulkáni homok, mely csupa apró lávatörmelék vagy a lávát összetevő kristályok törmelékeiből áll és rendszerint csak működő vulkánok közelében található, gyakran hatalmas lerakódásokban. A vulkán kitörése alkalmával a kráterből szóródik ki és a levegőből rakódik le a szomszédos területre. A legfinomabb vulkáni homok a vulkáni hamu.

Földtörténeti előfordulása

A homok általában az alluviális, diluviális és még a harmadkori rétegeknek képezi anyagát, vagyis fiatalabb képződményű; ritkán azonban régebb korú rétegeknek is alkotja anyagát, például a kréta-rendszerbelieknek, sőt a szilurban is fellelhető.

forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Homok

Vulkanizmus



A Föld belső erői állandó működésének egyik leglátványosabb megnyilvánulási formája a vulkanizmus.

A magma a felső köpenyben és/vagy a kéregben elhelyezkedő, nagy nyomás alatt álló magas hőmérsékletű szilikátolvadék. A magma a hőmérséklet- és nyomáskülönbségek hatására lassú áramlást végez, közben hatalmas feszítőerőt fejt ki a környezetére és mozgása során összetétele megváltozik (beolvasztja a mellékkőzeteket, alkotórészeinek eltérő oldódása és sűrűség szerinti differenciálódása miatt). Ha a magma mozgása során nem jut a felszínre, hanem a földkéregben szilárdul meg, akkor intruziv magmatizmusról vagy plutonizmusról beszélünk, ekkor mélységi magmás kőzetek keletkeznek. Ha a magma a felszínre kerül, akkor láva a neve, a folyamatot pedig effuziv magmatizmusnak vagy vulkanizmusnak nevezzük, melynek során kiömlési magmás kőzetek keletkeznek. Megkülönböztetünk szárazföldi és tenger alatti vulkanizmust, valamint felszín közeli (2 km-nél nem mélyebben lezajló) ún. szubvulkáni folyamatokat.

A vulkánok elhelyezkedése

Jelenlegi ismereteink szerint Földünkön mintegy 700 aktív vulkán található, melyek többsége földrajzilag jellegzetes vonalak mentén helyezkedik el, melyek öt vulkáni övezetet alkotnak: kelet-ázsiai-, amerikai-, eurázsiai-, atlanti- és kelet-afrikai.

Ezek a vulkáni övezetek pontosan egybeesnek a litoszféralemezek határaival, így megállapítható, hogy a vulkánosság alapvetően a lemezszegélyekhez kapcsolódik, szoros összefüggést mutat a lemeztektonikai folyamatokkal. A vulkánoknak csak mintegy 4%-a nem kapcsolódik a lemezszegélyekhez, ezek ún. forró pontokon jöttek létre, ahol a helyi jellegű, függőleges irányú felfelé törekvő magmaáramlás elvékonyítja vagy átolvasztja a külső köpenyt és a kérget és ún. gomolyáramlásos vulkán alakul ki (pl.: Hawaii-szigetek). A gomolyáramlások helye nagyon állandó, akár több százmillió évig is azonos helyen működnek, ezért a kőzetlemezek elvándorolnak fölöttük és így vulkáni lánc alakul ki (pl.: Hawaii-lánc, Tuamotu-lánc).

A vulkánok felépítése

A vulkáni anyagok származási helye a kb. 60-120 km-es mélységben elhelyezkedő magmakamra. A magmakamrát a felszínnel összekötő, a Föld kérgét többnyire függőlegesen áttörő csatorna a kürtő, amely a felszínen az általában kör alakú kráterben végződik. A felszínre kerülő anyag többnyire kúp alakban halmozódik fel (vulkáni kúp), formája a kitörés módjától, a vulkáni anyag összetételétől és mennyiségétől függ. A kaldera üst vagy katlan alakú, többé-kevésbé kör alakú, sekély mélyedés, melynek átmérője általában nagyobb, mint a kürtőé. A kaldera leggyakrabban a magma eltávozása után beszakadó magmakamra beszakadásával keletkezik (beszakadásos kaldera), ritkábban a vulkáni kúp legfelső részének lerobbanásával alakul ki (robbanásos kaldera).

A felszín felé törekvő magma a mélyben megrekedve hatalmas kiterjedésű magmás kőzettömeggé szilárdul a földkéregben, ezt batolitnak nevezzük, ami a körülötte lévő kőzeteket megolvasztja, átkristályosítja. A batolitnál jóval kisebb, csupán néhány km átmérőjű, a felszínhez közelebb elhelyezkedő, gomba alakú kőzettömeg a lakkolit, amely a felette lévő kőzeteket nem olvasztja meg, csak felboltozza. A lakkolit a legtipikusabb szubvulkáni képződmény.


A vulkáni működés termékei

Folyékony termékek:

  • Láva - összetétele megegyezik a magmáéval, rendszerezése szilicium-dioxid tartalma alapján történik. Kémiai összetétele meghatározza fizikai jellemzőit:
  • A szilicium-dioxidban szegény, bázisos bazaltláva kis viszkozitású, hígan folyó anyag, ezért lávaárakat, lávatakarókat hoz létre.
  • A szilicium-dioxidban gazdagabb, savanyú andezit- és riolit-lávák nagy viszkozitásúak, sűrűn folynak, hamar megszilárdulnak, így viszonylag meredek falú vulkáni kúpokat hoznak létre.
A láva megszilárdulásával vulkáni kiömlési kőzetek keletkeznek, pl.: riolit, andezit, bazalt.

Szilárd termékek: 
  • Vulkáni bombák (a levegőben lehűlve megszilárduló cm-es, méteres kőzetdarabok), blokkok vagy tömbök (szilárd állapotban kidobott nagyobb kőzetdarabok), lapillik (mogyoró vagy dió nagyságú, a levegőben megszilárduló lávadarabok), vulkáni por. Ezeket összefoglaló néven piroklasztikumnak nevezzük. A nagyobb darabok megszilárdulásával vulkáni agglomerátum és vulkáni breccsa, a finomabb porból vulkáni tufa keletkezik.

Gáznemű termékek: 
  • Legnagyobb részük (75 %) vízgőz, valamint CO2, CO, N2, H2, CH4 stb. is távozhat a vulkánból.

A vulkánok csoportosítása


1. A kitörés helyének alakja szerint: a) felületi (areális) - jelenleg nincsenek ilyen vulkánok; b) hasadék (lineáris) - hosszú repedésvonalak mentén tör föl a leginkább bazaltos láva pl.: Izlandon a Laki-vulkán, de így keletkezett a Dekkán és a Columbia fennsík hatalmas bazalttakarója is; c) központi csatornás (centrális) - a legtöbb vulkán ilyen pl.: Vezúv, Etna.

2. A kitörési alkalmak száma szerint: a) egyszeri (monogén); b) többszöri (poligén) működéssel kialakult vulkánok.

3. A működés folyamatossága szerint: a) állandóan (permanens pl.: Stromboli); b) szakaszosan (periodikus pl.: Etna); c) alkalomszerűen (epizodikus pl.: Vezúv) működő vulkánok.

4. A működés állapota szerint: a) működő (aktív); b) szunnyadó (inaktív); c) kialudt (passzív) vulkánok.

5. A kitörés módja szerint: a) robbanásos (explóziós) pl.: Krakatau; b) kiömléses (effúzív) pl.: Hawaii vagy a Dekkán és a Columbia-fennsík bazalttakarója keletkezett így.

6. A felszínre hozott anyag minősége szerint: a) lávavulkánok pl: a nyugodt kitörésű bazaltvulkánok; b) törmelék vagy porvulkánok - ezeknél a lávafolyás alárendelt vagy hiányzik; c) vegyes vulkánok vagy réteg-(sztrato)vulkánok - felépítésükben a láva és a piroklasztikum váltakozva vesz részt; d) gázvulkánok - csak légnemű anyagokat lövellnek ki.

7. A felszínre hozott anyag vegyi összetétele szerint: a) savanyú pl.: riolit; b) semleges pl.: andezit; c) bázisos pl.: bazalt.

8. A kitörés helye szerint: a) szárazföldi; b) tenger alatti vulkánok.

9. A vulkán alakja szerint: a) vulkáni kúp; b) pajzsvulkán; c) vulkáni takaró (trapp).

Vulkáni utóműködések

Szolfatára: forró (90-200 °C-os) vízgőz és kénvegyületek (kén-hidrogén, kén-dioxid) felszínre törése.

Fumarola: különböző kémiai anyagokat tartalmazó, 100 °C feletti hőmérsékletű gőzömlés.

Szoffioni: 100 °C körüli hőmérsékletű bórsavas gőzkilehelések.

Gejzír (szökőhévforrás): 100 °C-nál kisebb hőmérsékletű forróvíz-kitörés.

Mofetta: A száraz mofetták CO2 gázt, a nedves mofetták szénsavas vizet, savanyúvizet szolgáltatnak. A savanyúvizeket Erdélyben borvizeknek, a Felvidéken csevicének nevezik.

Földrengések



A földrengésekkel a földrengéstan vagy szeizmológia foglalkozik. A földkéregben és a földköpenyben lejátszódó folyamatok (kőzetlemezek mozgása, magmaáramlás stb.) hatására feszültségek halmozódnak fel, amelyek földrengések formájában oldódhatnak. A feszültség feloldódásának a helye a rengésfészek (hipocentrum), ahonnan a földrengéshullámok (P, S, L - lásd őket a lecke elején) kiindulnak, ennek felszíni vetülete a rengésközpont (epicentrum). A hipo- és az epicentrum közötti távolság a fészekmélység.

A földrengések csoportosítása

A természetes földrengéseket keletkezésük alapján három fő csoportba sorolhatjuk:

1. Tektonikus rengések: Az összes földrengés mintegy 90 %-a tartozik ebbe a csoportba, elsősorban a lemezhatárokon pattannak ki.

2. Vulkanikus rengések: A vulkáni működéssel kapcsolatos magmamozgás, gázkitörés következtében kipattanó, helyi jellegű, viszonylag enyhe földrengések.

3. Beszakadásos rengések: Föld alatti üregek beomlása következtében kipattanó gyenge földrengések.

Nukleáris- vagy bányarobbantások mesterséges rengéseket idézhetnek elő.

A földrengéseket fészekmélységük (h) alapján szintén három csoportba sorolják:

1. sekélyfészkű rengések (h?33 km)

2. közepes fészkű rengések (h=33-300 km)

3. mélyfészkű rengések (h=300-750 km)

A földrengések erőssége

A földrengések erősségét kétféle skálán mérhetjük: A Mercalli-Cancani-Sieberg skála 12 fokozatú és a földrengés által létrehozott látható változások, károk alapján alakították ki. A Richter skála fölfelé nyitott, a szeizmográf által rajzolt szeizmogramon mérhető amplitúdó alapján állapítják meg a földrengés méretét (magnitúdóját). Az eddig mért legerősebb földrengés magnitúdója 8,9 volt (Chile, 1960).

A földrengések eloszlása a Földön

Ha a földrengések epicentrumait térképen ábrázoljuk, megfigyelhetjük, hogy túlnyomórészt lemezhatárokhoz kötődnek, tektonikus mozgások hatására alakulnak ki. A Földön három fokozottan szeizmikus övet különböztethetünk meg:

1. Alp-himalájai övezet

2. Cirkumpacifikus övezet

3. Óceánközépi hátságok övezete

A földrengések hatása

A földrengések, ha lakott területeken pattannak ki jelentős pusztításokat végezhetnek, mind az emberéletben, mind az építményekben. A nagyobb rengések a földfelszín alakításában is részt vesznek, hiszen kisebb-nagyobb repedéseket, hasadékokat, töréseket, kiemelkedéseket, süllyedékeket hozhatnak létre, valamint tömegmozgások, csuszamlások is kísérhetik őket. A tengereken, óceánokon pusztító erejű tengerrengések (cunami) alakulhatnak ki, melyeket szökőár kísérhet.

Hegységképződés



A hegységképződések tárgyalásakor általában két folyamatot szoktak elkülöníteni. A tektogenezis a gyűrődéses és töréses szerkezetek kialakulását, az orogenezis pedig ezeknek a szerkezeteknek a kiemelkedését jelenti. A litoszféralemezek vastagságuktól, tömegüktől függően eltérő mélységben merülnek az asztenoszférába. Ezt az egyensúlyi állapotot izosztáziának nevezzük. A tektogenezis során a kialakuló vastag takaróredők megbonthatják ezt az egyensúlyt, ami majd az orogenezis során bekövetkező függőleges irányú mozgással áll helyre. A hegységek anyaga sokszor tengerek, óceánok mélyén, hatalmas üledékgyűjtő medencékben (geoszinklinárisokban) halmozódik fel. A hegységképződések fő hajtóereje a lemezalábukás, ugyanis hegységek az ütköző lemezszegélyeknél alakulnak ki.

Két óceáni kőzetlemez ütközésekor andezites-riolitos vulkáni hegységek, szigetívek keletkeznek.

Egy óceáni és egy szárazföldi kőzetlemez ütközésekor az alábukás miatt az andezites-riolitos vulkáni tevékenység az uralkodó folyamat. Az óceáni lemezen szállított üledék egy része a szárazföldi lemez pereméhez gyűrődik, de ezek a gyűrt, üledékes kőzetek alárendelt szerepet játszanak

Két kontinentális lemez ütközésekor a korábban köztük lévő óceáni lemez alábukással fölemésztődik, a rajta lévő üledék redőkbe gyűrődik, a két szárazföldi lemez ütközésekor kiemelkedik és zömében ezekből az üledékes kőzetekből álló hegység keletkezik.

Forrás: https://www.sulinet.hu/tovabbtan/felveteli/2001/2het/foldrajz/foldrajz2.html

A Himalája csúcsa

A Csomolungma (Qomolangma, Sagarmatha, európai nevén: Mount Everest) a tengerszinttől számítva a legmagasabb hegy a Földön. A Himalája hegység része. Csúcsán halad át Kína és Nepál határvonala. A hegy 8848,86 m magas (2020-ban közzétett nepáli-kínai közös mérések alapján; korábbi mérések 8840 és 8850 méter közötti magasságokat állapítottak meg), és évente kb. 4 milliméterrel nő. A Csomolungma név tibeti eredetű, jelentése a Föld istenasszonya.

Az Everest kialakulása

Története geológiai értelemben 40 millió évvel ezelőtt kezdődött, amikor az indiai szubkontinens (gyakorlatilag a mai India) összeütközött az Eurázsiai-kőzetlemezzel. Ez a tektonikai folyamat gyűrte fel a Himalája-hegység vonulatait. Csúcsa nem vulkáni eredetű kőzetekből, hanem a tengeraljzaton kialakult mészkőből áll, vagyis a hegymászók olyan mészvázas lények maradványain járnak, amelyek az egykori meleg óceánban éltek. A hegy csúcsát gleccserek csiszolták háromoldalú gúlává.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Csomolungma




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Vincent van Gogh-tól - a tihanyi barátlakásokig 5 lépésben...

 Öt lépésben… 13.0 Szent Antal-lánc – Vincent van Gogh-tól a tihanyi barátlakokig. A láncolatok egymásba nőnek. Az utolsó láncszem lesz mind...