Vincent van Gogh-tól - a tihanyi barátlakásokig 5 lépésben...

 Öt lépésben… 13.0 Szent Antal-lánc – Vincent van Gogh-tól a tihanyi barátlakokig. A láncolatok egymásba nőnek. Az utolsó láncszem lesz mindig a követekező játék első láncszeme. Az előző forduló utolsó láncszeme a Vincent van Gogh volt.

Vincent van Gogh - Kávézó terasza este képe - Utolsó vacsora - apostolok - szentek - remeték - barátlakások Tihanyban

Vincent van Gogh - Kávézó terasza este

Az amszterdami van Gogh múzeum kurátorai szerint a festményt Maupassant A szépfiú című regényének egyik részlete inspirálhatta. „A Madeleine-templom felé fordult, és sodródott a tömeg áradatával, amely a hőségtől elnehezedve folydogált. A zsúfolt nagy kávéházak kiáradtak a gyalogjáróra; a kivilágított homlokzat éles és nyers fényében mutogatták iszogató vendégeiket. Kis négyszögletes vagy kerek asztalokon mindenféle árnyalatú, vörös, sárga, zöld, barna folyadékok álltak előttük; a vizeskancsók belsejében ragyogtak a nagy, átlátszó jéghengerek, amelyek a szép tiszta vizet lehűtötték.” Bogomila Welsh-Ovcharov ezzel szemben úgy véli, hogy Louis Anquetin Avenue de Clichy: 5 o'clock in the evening című írása volt van Gogh ihletője.

Jared Baxter az Anistoriton című folyóiratban megjelent cikkében úgy véli, a festmény nem csupán egy kávézói életképet ábrázol, hanem Leonardo da Vinci Az utolsó vacsora (1498) című híres falfestményének interpretációja.

Utolsó vacsora

Az utolsó vacsora (olasz Il Cenacolo) az itáliai reneszánsz művészet kiemelkedő alkotása, a milánói Santa Maria delle Grazie kolostor refektóriumának freskója, Leonardo da Vinci 1498-ra elkészült műve, amely a Jézus keresztre feszítését megelőző utolsó vacsora újszövetségi eseményét eleveníti fel. A festményen a tanítványok arckifejezése annyira beszédes, hogy a képet a művészettörténészek a mozi elődjeként emlegetik.

A festmény motivikája sok tekintetben ma is vitatott.

Egyes elméletek szerint Leonardo da Vinci falfestménye többszörös háromszög-kompozícióba rendezi a jelenetet. Van olyan vélemény is, hogy a legfontosabb hármas csoport a Szentháromságot jelképezi: az Atya ősi jelképe a világmindenséget megtartó pillér, a Szentléleké pedig a Fiútól jobbra zokogó Erzsébet, akit a Bibliában elsőként „töltött be”. A Jézus jobbján ülő alakot, aki eltávolodik tőle, a teológusok János apostolnak, az összeesküvés-hívők a feleségének tartják. A hozzá hajoló alak jobb kezében kés van, a másik kezével a nyaktájékon mutat egy agresszív jelet. Ez a meglehetősen bizarr felfogás világszerte a keresztények megdöbbenését váltotta ki. Az előzmények ismeretében és a restaurálást követően azonban biztosan tudható, hogy az Péter apostol, és hogy a kés nem az ő, hanem valaki más kezében van. Ő pedig teljes határozottsággal éppen egy Istennek nem tetsző cselekedetet, Júdás megölését akadályozza meg, ami az emberek bűneinek másnap történő megváltását lehetetlenítené el, és amit a kés isteni csodával történő törése is igazol.

Leonardo egyéniségként és lélektanilag elemezve ábrázolta az apostolokat. Az árulót a gesztusok eszközeivel kirekesztették a közösségből, de ő mégis ellenpontja Jézus méltóságteljes alakjának. Leonardo befejezetlenül hagyta Jézus arcát. A falkép ma igen rossz állapotban van, a nedvesség megrongálta. Egyesek szerint a festő Júdást nem ruházta fel attribútummal, s alakját betette a többi apostol közé, így nem tudni, melyik alak is ő. Ha viszont elfogadjuk, hogy a festő az alakokat család szerint rendezi, akkor érthető, hogy Péter mögött testvére András, előtte pedig a fia (János ev.: „Simon fia, Júdás”) ül. Furcsább, hogy Jézus szívére most nem János hajol, mert balján a karjait valami miatt rémülten széttáró testvérbátyja, Jakab ül! János viszont ezek szerint a képen nem is szerepel, ami legfeljebb az évszázados átalakításokkal lenne magyarázható.

Glória egyébként a többi alakon sem látható, mert Leonardo mindegyiküket az általa még ifjan kitalált, és következetesen alkalmazott megoldással egyfajta „szellemi” világba helyezte, ahol szentségük magától értetődő. Ezt a szellemi világot a valóstól a teremben körbefutó virágfüzérek határolják, ami felett Boldog Margit ugyancsak általa festett tondója látható. A keresztre feszítést (amit Montorfano készített) viszont a valós világban helyezte el, ott a szentek glóriával láthatók. Ez a megoldás látható a Sziklás Madonna-képeken is: a párizsi változaton az alakok a szellemi világ részei, a londonira pedig saját kezűleg festett glóriákat. Ott a nőalak azért nem mutathat Istenre, mert az a valós világban számára nem látható. Isten valamely szent rámutatásával történő jelzése egyébként Leonardo másik nagy ifjúkori „felfedezése”, amit később is alkalmazott, és amit Michelangelo is felhasznált az Utolsó ítéletben (Ott Mária mutat rá).

Jól látható, és vonalzóval is ellenőrizhető, hogy a kép minden perspektívavonala – a tartógerendák, díszítések stb. a terem felől – pontosan Jézus arcára vetülve – a kép geometriai középpontja felé tartanak. Érzékelhető tehát, hogy egy mélyen vallásos, „konstruktivista” alkotásról van szó, ami azonban éppen ezáltal valamit elhibázott – a mestermű és alkotójának története ezt tükrözi.

Egy 2007-es elmélet szerint a kép egy zenei motívumot is tartalmaz rejtetten.

Apostolok

Tizenkét apostolnak nevezzük a keresztény hagyomány alapján azokat a férfiakat, akiket a Názáreti Jézus tanítványainak kiválasztott és küldetést adott nekik. A szó a görög απόστολος szóból ered, melynek jelentése: küldött. A görög aposztolosz szó pedig az apostello igéből ered, melynek jelentése kiküldeni. Az apostolokról a Biblia könyvei között az evangéliumokban és az Apostolok cselekedeteiben olvashatunk.

Az apostolok kiválasztása

"Jézus egyszer fölment egy hegyre imádkozni. Az egész éjszakát Isten imádásában töltötte. Másnap magához hívta tanítványait, és kiválasztott közülük tizenkettőt, akiket apostoloknak nevezett: Simont, akit Péternek is hívott, és testvérét, Andrást; Jakabot és Jánost, Fülöpöt és Bertalant, Mátét és Tamást; Jakabot, Alfeus fiát és a buzgó Simont; Júdást, Jakab fiát, továbbá karióti Júdást, aki később elárulta őt.

Azután lement velük, és egy sík mezőn megállt. Ott nagy csoport tanítvány sereglett köréje, és hatalmas tömeg vette körül Júdeából, Jeruzsálemből, Tirusz és Szidon tengerparti vidékéről. Ezek azért gyűltek össze, hogy hallgassák őt, és gyógyulást nyerjenek betegségükből. Meggyógyultak azok is, akiket tisztátalan lelkek gyötörtek. Az egész tömeg érinteni akarta őt, mert erő áradt ki belőle, és mindenkit meggyógyított.

Lk 6,12-19"

Azóta elkészültem az apostolok haiku-kalligráfiáival is, rajtuk a nekik megfelelő attribútumokkal. segítségemre most is Szász Ilma volt.

Legtöbb apostolnál a mártíriumuk adja a  jelüket.  János nem halt mártírhalált, így jele - Skorpióként  - a sas.

id. Jakab:  kard (lefejezik), (Állatövi jegy: Kos)

Pál: lefejezték karddal (az áruló Júdás helyén)(Állatövi jegy: Bika)

Tamás:  tőr (felhasítják vele), (Állatövi jegy: Ikrek)

Tádé:  bunkósbot,  valószínűleg ezzel verik agyon, mikor Simonnal együtt térít), (ő a kánai vőlegény, ez utalás a családiasságára is) (Állatövi jegy: Rák)

Péter: fordított kereszt és kulcs (Állatövi jegy: Oroszlán)

Fülöp:  öklömnyi kődarab (valószínűleg megkövezték)(Állatövi jegy: Szűz)”.

ifj. Jakab:  ványolófa (ezzel verték agyon, miután legurították a templom lépcsőin), (Állatövi jegy: Mérleg)

János:  sas (nem halt mártírhalált) (Állatövi jegy: Skorpió)

Simon:  fűrész (ezzel szétfűrészelik) (Állatövi jegy: Nyilas)

Bertalan: lenyúzott bőre (Állatövi jegy: Bak)

Máté: máglyára állították, amit aztán eső állított el, nehéz lenne ábrázolni, marad az angyal (pl. az angyali üdvözletből) (Állatövi jegy: Vízöntő)

András: “andráskereszt”. (Állatövi jegy: Halak)”

Szentek 

A szent szó részint az elkülönítettség, részint a tökéletesség fogalomkörébe tartozó személyek, dolgok és fogalmak jelölésére használatos, vallási kifejezés. Ellentéte a profán, azaz ami világi, anyagi természetű.

A Bibliában szent mindaz, ami Istené, és ami Isten köréhez tartozik. A szentség Isten elválaszthatatlan tulajdonsága; abszolút értelemben vett erkölcsi tisztaság. Amikor élettelen dolgokra, időszakokra,[3] helyekre vagy tevékenységekre használja ezt a kifejezést a Biblia, az azt jelenti, hogy ’elkülönített’ vagy ’Istennek szentelt’, el van különítve az általános használattól.

Az Újszövetség szóhasználata a szent szót többnyire Istenre, a bűntelen szellemi lényekre (angyalok) és gyakran az istenfélő személyekre, az őskeresztényekre alkalmazza. Ez utóbbi szerint szent az, aki Jézushoz hasonlóan tiszta és kegyes életet él.

Azon keresztény felekezetekben, amelyeknek vallásgyakorlata a reformáció kora előtt alakult ki (katolicizmus, ortodoxia), mind a liturgiában, mind a hit személyes megélésében fontos szerepet kap a szentek tisztelete és a velük való kapcsolattartás. Ebben a kontextusban a szentek azok, akik haláluk után az adott keresztény közösség hite szerint üdvözültek.

A mai katolikus tanítás szerint: „Szentek (lat. sancti): tág értelemben az összes hívő, akik a keresztség által részesülnek Isten életében és szentségében. Szoros értelemben azok, akiket az Egyház hivatalosan szentté avatott és a liturgiában, ünnepnapjukon megemlékezik róluk.”[6]

Ugyanezen felekezetekben jellemző az ószövetségi szóhasználat továbbélése; ilyen értelemben beszélnek szent helyekről, időkről és tárgyakról, azt kifejezendő, hogy ezeket elkülönítették a profán használattól, és Isten számára „foglalták le”.

A magyarországi katolikus szóhasználattal kapcsolatban említést érdemel a szent szó inflációja. Ez azt jelenti, hogy számos kifejezést, amelyek eo ipso (a lényegéből következően) szakrális tartalmat hordoznak, a szent- előtaggal egészítenek ki. Példa az ilyen pleonazmusokra: szentmise, (szent)gyónás, szentáldozás, (szent) Eukarisztia, (szent)olvasó, (szent)lecke stb.

A reformáció egyházaiban nem kap kiemelt jelentőséget a szentség fogalma, amennyiben mégis előkerül, főleg erkölcsi értelmezéssel szerepel azon túl, hogy a szentség azt jelenti: Isten által Magának kiválasztott, az Istené: "Mert őbenne kiválasztott minket magának már a világ teremtése előtt, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk előtte szeretetben." (Ef 1,4), "Öltsetek tehát magatokra – mint Isten választottai, szentek és szeretettek – könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet." (Kol 3,12)

Kora középkori írásokban „zentnek” írták, de ezekben a z-betű következetesen sz hangot jelölt, így valószínűleg ugyanúgy, mint ma, „szentnek” mondták. A nikolsburgi ábécében külön jel van rá: ZNT (rovásjel).PNG, amely olvasható Istennek és szentnek egyaránt.

Köznapi használatában az olyan tárgyakat, eseményeket, mondják szentnek amik nagy figyelmet, tiszteletet, megbecsülést érdemelnek. Pl. „Az asztalos szerszámai szentek, még neked sem adja kölcsön őket.” A vadász a fegyver gondozását „szent dolognak” tartja. A karácsony, a házastárs születésnapja, a vasárnap „szent nap” stb.

Általánosan elmondható, hogy a szent szó használatában napjainkban a morális értelmezés dominál.

Szent remeték 

Január 15-én Remete Szent Pál, 16-án Remeték Királynője, 17-én Remete Szent Antal, 20-án Boldog Özséb ünnepe. A 2. század közepén a világot elhagyva, az anyagiaktól függetlenné válva, a pusztaságba vetette magát az egyiptomi remeték ősképe, thébai Szent Pál (228–343). A külső magánytól körülvéve, nekivágott a belső magány ismeretlen tájainak és felfedezte a már szavak nélkül elmélkedő imádságot, és az Istenbe való félelmetes és édes elmerülést. Akadt egy-két társa, akiknek átadta a lelki életben megtapasztaltakat. Élete végén isteni indíttatásra maga Remete Szent Antal kereste fel. Így lett Isten gondviselésének és Pál életszentségének tanúja. 

Aztán egyik este kezembe került egy, már hat éve nem olvasott könyv. Felcsaptam találomra, és mit ad Isten, ez a cím jelent meg: A gyóntatóatya. Hermann Hesse második életrajza az Üveggyöngyjátékból.

A két főszereplő két sivatagban élő remete. Ez felidézte bennem Remete Szent Antal és Remete Szent Pál sivatagi találkozásának történetét. 

Magyar alapítású a Remete Szent Pál rendje

A 13. században a meglévő, idegenből jött rendek mellé egy teljesen új szerveződött, az egyetlen középkori magyar alapítású szerzetesrend, Thébai Remete szent Pál remetéinek, más néven a pálosoknak a rendje. Hazánkban a kereszténység kezdeteitől fogva jelen volt a remetéskedés, elég a Bakonybélben elvonultan élő Szent Güntherre vagy Szent Gellértre gondolni. Bertalan pécsi püspök az egyházmegyéje területén élő remetéket 1225-ben összegyűjtötte, és a patacsi hegyen épült Szent Jakab monostort rendelte nekik otthonul. A tatárjárás után ez a közösség csatlakozott ahhoz, amelyet Özséb, az esztergomi kanonokból lett remete szervezett a Pilisben, a mai Kesztölc falu határában, a Szent Kereszt tiszteletére emelt templom körül. Más remetecsoportok is csatlakoztak Özsébhez, aki a remeteközösségek függetlenségét igyekezett megőrizni a püspökökkel szemben. A remeték figyelme talán már ekkor Thébai Remete Szent Pál felé fordult, akit, mert életvitelüket elsőként nála vélték fölfedezni, később égi védnökként, névadóként tiszteltek. A rend központja már Budaszentlőrincen volt, amikor a 14. század elején elnyerték hivatalos elismerésüket. Remetékhez illően a településektől távol építették fel házaikat, a lelkipásztorkodásba csak később kapcsolódtak be, imádság és munka, fizikai munka volt az életük két legfontosabb összetevője. A 14. században a németeknél és a lengyeleknél is szerveződtek pálos közösségek, sőt a 15. században a portugál remeték is csatlakoztak a pálosokhoz. Sík vidéken soha nem telepedtek meg, csak hegyek, dombok között érezték jól magukat, és a középkor végén 63 házuk volt. Életvitelük szigorúsága mindvégig megmaradt.

Remetelakok - Barátlakások Tihanyban

A Barátlakások a tihanyi Óvár É-i oldalán lévő 20–30 m-es meredek bazalttufafalban, az Orosz-kőben mesterségesen létrehozott üregek, amelyek régen emberi lakhelyek voltak. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén lévő Tihanyi-félszigeten, a Tihanyi Tájvédelmi Körzet É-i részén találhatók. Az üregcsoport kultúrtörténeti emlék.

Méltatlanul keveset hallani a Tihanyi-félszigeten fellelhető barlanglakásokról, pedig az egykori imacellák ma Közép-Európa egyetlen épségben fennmaradt remete-telepének számítanak.

Az erdőben rejtőző barátlakásokat és a kelta vár maradványait nem könnyű észrevenni, egyetlen, alig felfedezhető tábla jelzi, hogy a fák között nagyobb izgalmak várnak ránk.

Az I. András király által Tihanyba telepített bazilita szerzetesek egyedi építményekkel ajándékozták meg a Balaton-vidéket: az Óvár keleti oldalában, a húsz méter magas bazalttufa falba barlanglakásokat vájtak, amely annak idején otthonként, egyfajta imacellaként, ma pedig turisztikai látványosságként szolgálja az embereket. A Tihanyi nevezetességet 1948-ban fedezték fel és nyitották meg az érdeklődő közönség számára. A Balaton-Felvidéki Nemzeti Park különleges túrákat szervez a Barátlakásokhoz, amely egyben érinti az Óvárat, a Cyprián-forrást, de a közel 3 órás kirándulások végén az is kiderül, létezik-e még a tihanyi visszhang.

Nehéz észrevenni a barátlakásokat

A történelmi feljegyzések szerint a bazilita szerzetesek Anasztázia kijevi hercegnő révén kapták a meghívást, és ukrán földről érkeztek Magyarországra. A cellacsoportokból egyébként ma már csak három barátlakás látogatható, a többit betemette az 1952-es sziklaomlás. E három barlang-otthon gyakorlatilag Közép-Európa egyetlen fennmaradt remete-telepe.

A kereszténység kezdetén a pusztába vagy erdőségekbe vonult férfiakat nevezték remetének, akik a világtól elzárták magukat, hogy így válhassanak Isten szolgájává. Életük rendkívül szigorú alapokra épült: állandó imádság, önsanyargatás és az úgynevezett erénygyakorlatok töltötték ki napjaikat. Egyre több ember adta a fejét remeteségre a régi időkben, végül szerzetesközösséget is alapítottak.

Az ő otthonuk, imahelyük lett a barlanglakás-telep, amely ma is szabadon látogatható azok számára, akik Tihany környékén kalandozva ismerkednének a történelmi időkkel. Igen ám, de e lakások – természetesen – rejtőzködnek, így igencsak szemfülesnek, ébernek kell lennünk, hogy észrevegyük azokat. Ha közvetlenül a Balaton-part melletti úton megyünk be Tihanyba, bal oldalon a Balatont, jobb oldalon erdőséget találunk. Itt jelzi egy alig felfedezhető tábla, hogy Barátlakások (barlanglakások) várnak minket bent, az erdőben. Ilyenek egyébként máshol is találhatók az országban – például Sirokban -, de a tihanyiak jóval korosabbak azoknál. A kelta sáncokról pedig szó sem esik, pedig elődeink várának maradványa ékes bizonyítéka múltunknak.

Öt lépésben... 12.0 Szent Antal-lánc - a Teremtés Könyvétől - Van Gogh-ig

A láncolatok egymásba nőnek. Az utolsó láncszem lesz mindig a követekező játék első láncszeme. Az előző forduló utolsó láncszeme a Teremtés Könyve volt.

 Teremtés Könyve - édenkert - élet fája - világfa - tejút - csillagos ég - Vincent Van Gogh

Édenkert - az élet fája 

„ Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált. Sarjasztott az Úristen a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját.” - Mózes első könyve, 2. fej. 8-9

Limbourg fivérek: Les Très Riches Heures kódex, 15. század

Az Édenkert vagy Paradicsom (más nevein Éden, Paradicsomkert, héber nyelven: גן עדן, Gán-'Éden) azon vidék neve, ahol a héber Biblia (Ószövetség) elbeszélése szerint az első emberpár, Ádám és Éva lakott a bűnbeesés előtt. A bibliai elbeszélés alapján tágabb értelemben az emberiség elképzelt ősi aranykorát (pl. a görög mitológiában), illetve az embert körülvevő érintetlen természetet is szokás paradicsomi állapotként jellemezni.

Egyes kutatók az édenkert eredeti helyének mai földrajzi elhelyezkedéseként a Perzsa-öböl vízzel elárasztott területét jelölik meg.Több szerző a sumer-akkád szövegek elemzésén elindulva a Biblia kezdeti történeteiről azt bizonyítja, hogy már jóval korábban is ismerték őket.

Rajz a monoszlói templom déli kapujának életfás timpanonjáról, ahol madarak állnak az életfa mellett.

Világfa - Tejút

Az égig érő fa, vagy életfa nem meseelem, de meséknek is része, önálló mesetípus, sámánisztikus képzet, amely a magyar népmesekincsnek is fontos része, keletről magunkkal hozott örökség. A magyar néphagyomány világfa, tetejetlen fa, életfa néven is ismerik.

A világfa a magyar népi hitvilágnak is fontos része, ágai között van a Nap és a Hold. A hit szerint csak a táltos tudja, merre van, és csak kiválasztott személy mászhat fel rá. A magyar népművészetnek is egyik legismertebb motívuma, például pásztorok szarusótartóit, szarutégelyeit díszíti. Van olyan változata is, amely szerint madár ül a csúcsán.

A világfa a világszerte ismert elképzelés (lásd pl.: Yggdrasil, Ötüken), a napos-holdas képzet azonban az uráli, az altaji és a paleoázsiai népek sajátossága, a samanisztikus világkép része A sámánhit szerint az ősök valamikor régen fent jártak az égben. Ezt a gondolatot őrizheti Tejút szavunk is.

A világfa gyakran a világhegyen áll, gyökerei a pokolba nyúlnak és ezt a helyet gyakran népesítik be kígyók, békák, férgek. Töve, a középső világ az emberek lakhelye, koronája a felső világ. Gyakran ülnek rajta madarak – sólyom, sas, turul – amelyek a lelkeket is jelképezhetik.

csillagos ég - Van Gogh

„Az ősi ember, aki még mágikus összhangban élt a természettel, a nyárközépi tűzgyújtással minden bizonnyal a Napot próbálta meg támogatni a sötétséggel vívott harcában.” (néprajzi megfigyelés)

Vincent ma úgy dönt, hogy a szabad ég alatt festi meg az éjszakát, s így egy újabb hagyománnyal fordul szembe. Olyan kalapot visel, amelynek a karimájára gyertyákat erősít, hogy a festék színeit felismerje.

Leül a háromlábú kisszékre a szalmával behintett négyszögletű móló parthoz közeli sarkára, felállítja festőállványát, előveszi a vállán átvetett tarisznyájából a festékes dobozokat és ecseteket. Felhelyezi a vásznat és hosszú percekig csak szoktatja szemét a sötéthez. Tudja jól, hisz több éve figyeli már, hogy június közepe táján már csaknem tizenhat óráig tart a nappal, és mindössze nyolc órás az éjszaka, s napnyugta után a szürkület különböző fázisai következnek. Előbb „polgári szürkület” jön, amíg a napkorong közepe a lenyugvást követően hat fokra kerül a horizont alá. Ennek végére nem lehet már olvasni sem a szabadban. Majd a „navigációs szürkület” következik akkor, ha a Nap további hat fokot süllyed, azaz tizenkét fokkal kerül a horizont alá. Ilyenkor a fényesebb csillagok, a Sarkcsillag, a Vega már láthatók. Amíg a Nap további hat fokkal mélyebbre jut, a „csillagászati szürkület” során kialakul az egész éjszakára jellemző „csillagláthatóság”.

Vincent előbb egyszínű éjkékre festi a vásznat, vastagon felhordva a festéket. Aztán vár a megfelelő sötétig. Majd egy kis sötétkéket és feketét is belecsíkoz helyenként. Ha mást nem is, de a Göncölszekeret be tudja azonosítani, gondolja. Ebben a pillanatban, mint egy vezényszóra, az öböl több pontján apró őrtüzek gyulladnak. Mint a tűzből pattant szikrák, kigyulladnak az égen az első csillagok, köztük a Sarkcsillaggal. S lám itt a Göncölszekér.

A Göncölszekér a Nagy Medve része, a rúdja a medve farka. Cirkumpoláris csillagkép. Ha a szekér végén levő két csillagot képzeletben összekötve a szekértől felfele meghosszabbítjuk, és a két csillag közti távolságot ötszörösen felmérjük, akkor épp a Sarkcsillaghoz jutunk el. Ha este megkeressük a Göncölszekeret, akkor azt tapasztaljuk, hogy télen a kerekén, tavasszal a rúdján áll, nyáron pedig a fejünk felett van. A szekér az éjjel folyamán hátrafelé halad. Göncölnek mindenféle alkalmatossága is megtalálható a szekér körül az égbolton: Göncöl Koszorúja, Göncöl Lánca, Göncöl Szérűje, Göncöl Vágása. A Göncölszekér csillagai időjósok is: ha aprón ragyognak, szép idő várható, de ha nagyra nőnek, akkor az idő rosszra fordul. Vincent hallott egy messzi országból való hagyományt, amely szerint a szekér Szent Péteré. Péter azon ment szénát lopni, de a Csősz (Vega) észrevette és nem akarta engedni. Erre Péter ijedten elhajtott, de közben elszórta a szénát. Azóta látható az égen az Országútja (Tejút). Jó, hogy eszébe jutott ez a monda, gondolja magában. Lesz a képen széna-szalma is.

Előveszi a gyertyákat, óvatosan felhelyezi a szalmakalapra, és előkerül a festékek közül a sárga minden árnyalata. Durva vonásokkal pillanatok alatt ott az összes fény, mintha egy molyrágta bársonyköpenyen át szeretné a Nap a sugarait átszúrni. A tengeröböl vizének hullámain az őrtüzek tükörképei fénykígyókká válva lassan eltűnnek a mélyben. Majd a szalmával teleszórt mólón e fénykígyók kikúsznak, kiegyenesednek és aranyrudakká lesznek.

Kék és arany, az öröm kompozíciója ez. Egy idős pár jelenik meg az örök szerelem éjjelén, és ünnepélyes pózban várja, hogy Vincent ráfesse őket a móló közepére. Majd a háttérben ringatódzó egyik bárkába ülnek. Talán másnap kihajóznak a pirkadattal a Nap útját követve. Hallatszik a távolból a dal: 

„Gyújts éjszakánkba fényt, hadd égjen a soha ki nem alvó tűz, a ki nem alvó tűz, gyújts éjszakánkba fényt …”.

A FÉNY pedig a sötétséggel vívott ősi harcában megint győzedelmeskedik a nyári napfordulón.

(Gyújts éjzsakánkba fényt: Antalffy Yvette képmeditációja)

Vincent Van Gogh

"A magam részéről semmit sem tudok teljes bizonyossággal, de a csillagok látványa álomra késztet." - Vincent Van Gogh

Korean Star Map

Élete

Vincent van Gogh a Hollandia déli részén fekvő Észak-Brabant tartománybeli Groot-Zundertben született 1853. március 30-án, Theodorus van Gogh (1822–1885), református lelkipásztor és Anna Cornelia Carbentus (1819–1907) első gyermekeként. Vincent öt testvére – Anna Cornelia (1855–1930), Theodorus (1857–1891), Elisabeth Huberta (1859–1936), Wilhelmine Jacobina (1862–1941), Cornelius Vincent (1867–1900) – közül a nála négy évvel fiatalabb Theóval alakított ki szorosabb kapcsolatot, aki szellemileg és anyagilag is támogatta bátyját. A családnak szoros kötődése volt a művészethez: három nagybátyja műkereskedelemmel foglalkozott.

Van Gogh tanulmányait egy zunderti falusi iskolában kezdte, majd kilenc hónap után egy nevelőtől sajátította el ismereteit. 1862-ben készültek első rajzai: A falra mászó macska és a Kutya. Középiskolába internátusokba járt, előbb Zevenbergenben, ahol rajzórákat vett, valamint megtanult angolul, franciául és németül, később pedig Tilburgban. 1868-ban otthagyta az internátust és visszatért szülői házába, Zundertbe. Egy év múlva, csupán 16 évesen beállt a hágai Goupil & Cie Galériába, melynek egyik üzlettársa nagybátyja volt. Hága után Brüsszelben, Londonban és Párizsban dolgozott.

1876-ban otthagyta munkáját, mert apja lelkipásztori tevékenységét akarta folytatni. Teológiát tanult és egyházi felettesei a belga Borinege-ba küldték a szénbányászok közé. A gyerekeket tanította írni, olvasni és katekizmusra, beteget ápolt, szabadidejében pedig rajzolt. Ebből az időből származnak első tájképei.

1880 őszén hazatért, és testvére, Theo, valamint unokatestvérének férje, Anton Mauve, az ismert festő biztatására tovább festett. Az édesapjával való összekülönbözés után Hágába ment, ahol Theo segítségével műtermet rendezett be. Itt elvonulva tanulta a festészet hagyományait. Munkái tanulmányok, de nagy akaratról és komoly hivatástudatról vallanak. Ezután az antwerpeni akadémián felfedezte a japán metszeteket, többet le is másolt.

Egy szerencsétlen szerelmi ügy miatt családja és ismerősei megszakították vele a kapcsolatot. 1885-ben meghalt az apja, ezután a családja – Theo kivételével – örökre elzárkózott tőle. Theóval életük folyamán állandóan leveleztek, ebből a levelezésből 650 darab maradt fenn. Ezekből származik a legtöbb információ van Gogh életéről.

1886-ban Párizsba utazott testvéréhez, aki ekkor a Goupil Galéria párizsi fiókját vezette. Van Gogh beiratkozott Fernand Cormon festő műhelyébe, itt ismerkedett meg Henri de Toulouse-Lautreckel. Miután Cormon akadémizmusa nem felelt meg nekik, együtt hagyták ott. Theónál – aki szerette és gyűjtötte az impresszionistákat – meglátta Monet egyik alkotását, amely lenyűgözte. De impresszionista korszaka csak rövid ideig tartott, a saját útját kereste. Úgy gondolta, hogy délen megtalálja a megfelelő fényt és színeket, ezért 1888-ban Arles-ba utazott. Távozásának másik oka az lehetett, hogy szégyellt a testvére pénzén élni, de Párizsban megélni nem tudott.

Provence-ban lenyűgözte a természet szépsége, lázasan festett. Magányosnak érezte magát, ezért megkérte Paul Gauguint, akit Theónál ismert meg, hogy látogassa meg. Gauguin 1888. október 23-án érkezett Arles-ba. Eleinte minden rendben volt, közösen dolgoztak, de van Gogh idegei egyre feszültebbek voltak, a megfeszített munka és a nem megfelelő életmód robbanással fenyegetett. Egyre többet veszekedtek, míg 1888. december 23-án az udvaron van Gogh borotvával megtámadta Gauguint, aki elmenekült. Van Gogh ezután hazament, és a borotvával levágta a bal fülét. Elmegyógyintézetbe került.

A hallucinációk és az epilepsziás rohamok után a nyugalom időszaka következett. 1889. január 7-én elhagyhatta a kórházat. Arles-ban nem érezte jól magát, magányos volt, mindenki őrültnek tartotta. Május 8-án a Saint-Rémy-de-Provence-i szanatóriumba utazott, amelyet július végén hagyott el, hogy Arles-ban maradt holmiját elhozza. Két nappal később idegroham tört rá, három hétre tudatát vesztette. Amikor magához tért, tudomásul vette, hogy gyógyíthatatlan beteg. Ezután életét a hosszú, fájdalmas rohamok és a lázas munka jellemezték.

1890. május 20-án Párizsba utazott Theóhoz, majd két nap múlva tovább az Auvers-sur-Oise-ben lévő szanatóriumba, ahová a műpártoló dr. Paul Gachet hívta meg. Bár az orvos rövidesen gyógyultnak nyilvánította, júliusban újabb roham tört rá. Július 27-én az auvers-i vár környékén szíven lőtte magát. Orvosa azonnal értesítette Theót, aki az utolsó napokat testvére mellett töltötte. Van Gogh 1890. július 29-én halt meg. Utolsó kívánsága az volt, hogy Hollandiában temessék el. A ravatalát barátai napraforgókkal borították el.

(forrás: wikipedia)

Öt lépésben... 11.0 Szent Antal-lánc az ökoszisztémától a Teremtés könyvéig

A láncolatok egymásba nőnek. Az utolsó láncszem lesz mindig a követekező játék első láncszeme. 

ökoszisztéma - vissza(nem)fordíthatóság - zuhanás/emelkedés  - bűnbeesés - pardicsom - a világ teremtése - Teremtés könyve

Ökoszisztéma

Visszafordíthatóság / vissza nem fordíthatóhatóság

Az ember korszakai:

Zuhanás / Emelkedés

A bűnbeesés.

31A kígyó ravaszabb volt a föld minden állatánál, amit az Úristen teremtett. Ezt mondta az asszonynak: „Valóban mondta Isten, hogy nem ehettek a kert valamennyi fájáról?” 2Az asszony így válaszolt a kígyónak: „A kert fáinak gyümölcséből ehetünk. 3Isten csak a kert közepén álló fa gyümölcséről mondta: Ne egyetek belőle, ne érintsétek, nehogy meghaljatok.” 4Erre a kígyó így beszélt az asszonyhoz: „Semmi esetre sem fogtok meghalni. 5Isten jól tudja, hogy amely napon abból esztek, szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az istenek, akik ismerik a jót és a rosszat.” 6Az asszony látta, hogy a fa élvezhető, tekintetre szép, és csábít a tudás megszerzésére. Vett tehát gyümölcséből, megette, adott férjének, aki vele volt, és az is evett belőle. 7Erre felnyílt a szemük, észrevették, hogy meztelenek. Fügefaleveleket fűztek össze, és kötényt csináltak maguknak. 8Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált. Az ember és az asszony elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között. 9De az Úristen hívta az embert és így szólt hozzá: „Hol vagy?” 10Ő így válaszolt: „Hallottam lépteidet a kertben, s féltem, mert meztelen vagyok, tehát elrejtőztem.” 11De ő így szólt: „Ki adta tudtodra, hogy meztelen vagy? Ettél a fáról, amelyről megtiltottam, hogy egyél?” 12Az ember így válaszolt: „Az asszony adott a fáról, akit mellém rendeltél, azért ettem.” 13Az Úristen megkérdezte az asszonyt: „Mit tettél?” Az asszony így felelt: „A kígyó vezetett félre, azért ettem.” 14Az Úristen így szólt a kígyóhoz: „Mivel ezt tetted, átkozott leszel minden állat és a mező minden vadja között. Hasadon csúszol, és a föld porát eszed életed minden napján. 15Ellenkezést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te meg a sarkát veszed célba.” 16Az asszonyhoz pedig így szólt: „Megsokasítom terhességed kínjait. Fájdalmak közepette szülöd gyermekeidet. Vágyakozni fogsz férjed után, ő azonban uralkodni fog rajtad.” 17Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján. 18Tövist és bojtorjánt terem számodra. A mező füvét kell enned. 19Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amiből lettél. Mert por vagy és a porba térsz vissza.” 20Az ember Évának nevezte feleségét, mert ő lett minden élő anyja. 21Az Úristen pedig bőrből ruhát készített az embernek és feleségének, s felöltöztette őket. 22Azután így szólt az Úristen: „Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!” 23Ezért az Úristen eltávolította az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből lett. 24Amikor az embert elűzte, az Éden kertjétől keletre odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

A második teremtéstörténet, a paradicsom

4Azon a napon, amikor az Úristen a földet és az eget megalkotta, 5még nem volt a földön semmiféle vad bozót, és nem nőtt semmiféle mezei növény, mert az Úristen még nem adott esőt a földnek, s nem volt ember sem, hogy a földet művelje. 6Egyszer pára szállt fel a földről és megáztatta a föld egész felszínét. 7Akkor az Úristen megalkotta az embert a föld porából és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé. 8Az Úristen kertet telepített Édenben, keleten, és oda helyezte az embert, akit teremtett. 9És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját. 10Egy Édenben eredő folyó öntözte a kertet, s ott négy ágra szakadt. 11Az egyiknek a neve Pison: ez átfolyik Havilla egész földjén, ahol arany található. 12Ennek az országnak aranya kiváló, van ott még bdellium és ónixkő is. 13A második folyó neve: Gichon, ez öntözi Kus egész földjét. 14A harmadik folyó neve: Tigris, ez Asszurtól keletre folyik. A negyedik folyó az Eufrátesz. 15Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze. 16Az Úristen parancsot adott az embernek: „A kert minden fájáról ehetsz. 17De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.” 18Azután így szólt az Úristen: „Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő.” 19Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állatát, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. 20Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. 21Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. 22Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt, és az emberhez vezette. 23Az ember így szólt: „Ez már csont a csontomból és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett.” 24Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz. 25Mind az ember, mind az asszony meztelen volt, de nem szégyenkeztek egymás előtt.

A világ teremtése

11Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. 2A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött. 3Isten szólt: „Legyen világosság”, és lett világosság. 4Isten látta, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. 5A világosságot nappalnak nevezte Isten, a sötétséget pedig éjszakának. Azután este lett és reggel: az első nap.
6Isten újra szólt: „A vizek közepén keletkezzék szilárd boltozat, és alkosson válaszfalat a vizek között.” Úgy is lett. 7Isten megalkotta a szilárd boltozatot, és elválasztotta vele a boltozat fölötti és a boltozat alatti vizeket. 8Isten a boltozatot égnek nevezte. Erre este lett és reggel: a második nap. 9Isten ismét szólt: „Gyűljenek össze az ég alatti vizek egy helyre és emelkedjék ki a száraz.” Úgy is történt. 10Isten a szárazat földnek nevezte, az összefolyt vizeket pedig elnevezte tengernek. Isten látta, hogy ez jó. 11Akkor megint szólt Isten: „Teremjen a föld zöldellő növényeket, amelyek termést hoznak, és fákat, amelyek magot rejtő gyümölcsöt teremnek a földön.” Úgy is lett. 12A föld zöldellő növényeket termett, amelyek termést hoznak fajuk szerint, és fákat, amelyek gyümölcsöt érlelnek, amelyben magvak vannak, a fajtának megfelelően. Isten látta, hogy ez jó. 13Este lett és reggel: a harmadik nap. 14Akkor megint szólt Isten: „Legyenek világító testek az égbolton, s válasszák el a nappalt az éjszakától. 15Ezek határozzák meg az ünnepeket, a napokat és az éveket. Fényeskedjenek az égbolton, s világítsák meg a földet.” Úgy is lett. 16Isten megteremtette a két nagy világítót. A nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon és a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán, s hozzá még a csillagokat is. 17Isten az égboltra helyezte őket, hogy világítsanak a földnek, uralkodjanak a nappal és az éjszaka fölött, 18s válasszák el a világosságot meg a sötétséget. 19Isten látta, hogy ez jó. Este lett és reggel: a negyedik nap. 20Isten szólt: „A vizek teljenek meg élőlények sokaságával, az égen, a föld felett pedig röpködjenek madarak.” Úgy is történt. 21Isten megteremtette fajtájuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az élőlényeket, amelyek mozognak vagy a vízben úszkálnak. És a röpködő madarakat is, ugyancsak fajtájuk szerint. Isten látta, hogy ez jó. 22Isten megáldotta őket és így szólt: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a tengerek vizét, s a madarak is szaporodjanak a földön.” 23Este lett és reggel: az ötödik nap. 24Aztán szólt Isten: „Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint: háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint.” Úgy is történt. 25Isten megteremtette a mezei vadakat fajuk szerint, a háziállatokat fajuk szerint és az összes csúszómászót a földkerekségen, fajonként. Isten látta, hogy ez jó. 26Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” 27Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket. 28Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá. Uralkodjatok a tenger halai, az ég madarai és minden állat fölött, amely a földön mozog.” 29Azután ezt mondta Isten: „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. 30A mező vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul adok.” Úgy is történt. 31Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.

2

1Így készült el a föld és az ég minden bennelevővel együtt. 2Isten a hetedik napon befejezte művét, amit alkotott. A hetedik napon megpihent munkája után, amit végzett. 3Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, mert azon megpihent egész teremtő munkája után. 4Ez a története az ég és a föld teremtésének, ahogy az lefolyt.

Teremtés könyve

Mózes első könyve vagy a Teremtés könyve, másként a Genezis (héberül: בראשית Berésít/Brésít, askenázi: Brejsisz; jiddis: בראשית Brejsesz) a Biblia, a keresztény Ószövetség, valamint a Tóra első könyve. Összeállítását az i. e. 6.-5. századra teszik.

A Kr. e. 3. században készült Septuaginta, az Ószövetség görög fordításának címe szintén a könyv tartalmára utal: Γένεσις - Geneszisz = teremtés, eredet, kezdet). Ezt az elnevezést vette át a Vulgáta, a 4–5. századi latin bibliafordítás Genesis néven, majd a nemzeti fordítások is. Így a katolikus bibliakiadás a Teremtés könyve (Ter) nevet használja. A protestáns kiadásokban viszont Mózes első könyveként szerepel (1Móz).

Forrás: wikipédia https://hu.wikipedia.org/wiki/M%C3%B3zes_els%C5%91_k%C3%B6nyve

Öt lépésben... Szent Antal-lánc 10.0 a könnycsepptől az ökoszisztémáig

könnycsepp - a Földünk az űrben lebegő hatalmas sós-vízcsepp - a földi vizek halmazállapotai - föld-tűz-víz-levegő+információ - élő vs.élettelen - ökológia - ökoszisztéma 

Ökológia

Az ökológia vagy környezettan a tudományoknak azon ága, amely az élettereket, az élőlények és a környezet kapcsolatait vizsgálja. A kifejezést 1866-ban alkotta meg Ernst Haeckel német darwinista biológus az „öko” (görögül oikosz=„lakás, ház, háztartás”) és a lógia (görögül logosz=„tudomány”) szavakból.

Az ökológia a biológiához, s azon belül az egyed feletti (populáció, társulás, ökoszisztéma, bioszféra) szünbiológiához tartozó, tehát élőlényközpontú tudományág; környezetbiológiának is szokták közhasználatban nevezni. Környezetbiológiai jelenségeket előidéző okokat, kényszerfeltételeket, a jelenségek mechanizmusát és hátterét kutatja. Az ökológia az élőlény populációk és élőlény-együttesek tér-időbeli eloszlásával és az azt előidéző okokkal foglalkozó tudomány. Más vélemények szerint az ökológia az ökoszisztémák működésével foglalkozó tudomány. Az ökológiai vizsgálódások a környezet (hatótényező) és a tolerancia (a fogadóképes tényező; tehát maga az élőlény, pontosabban populáció vagy populációkollektívum) komplementaritásain alapszanak. Az ökológia tehát nem egyenlő a környezettel. Az ökológia nem környezet- vagy természetvédelmet jelöl. A környezet- és természetvédelem csupán felhasználja az ökológiai vizsgálódások egyes eredményeit (természetvédelmi biológia). Az ökológia nem a nagy mindent áthálózó folyamatok ismerője. Egyrészt a valóban „nagy” folyamatok megértéséhez még sok idő kell, másrészt lehet beszélni például ökofiziológiáról (résztudomány), amely az élettani jelenségek (melyek másodpercek alatt lejátszódhatnak) ökológiai hátterét kutatja. Ez a háttér „piciben” lehet jelen, például hogy most süt-e a Nap és milyen mértékben egy árnyas erdő mélyén.

A biológia tudomány fiatal hajtása (tulajdonképpen keresi még a helyét). Mint ilyent igen nehéz jól definiálni. Juhász-Nagy Pál értelmezésében az ökológia azzal foglalkozik, hogy miért nem élhetnek az élőlények bárhol, bármikor, bármekkora számban a Földön. (Ez a Juhász-Nagy Pál-féle metametodológiai quadruplet.)

Az ökológiai ismeretekre számos más alap és alkalmazott tudomány támaszkodik és magának az ökológiának is számos alkalmazott részterülete ismert például mezőgazdasági ökológia, vízügyi ökológia, környezet- és természetvédelmi ökológia, közegészségügyi és állategészségügyi ökológia, igazságügyi ökológia stb.

Ökoszisztéma

Az ökoszisztéma az ökológia egyik központi fogalma. A hazai és a nemzetközi szaknyelvi jelentése jelentősen eltér egymástól, ami számos félreértés forrása lehet. A hazai ökológiai szaknyelvben az ökoszisztéma az ökológiai jelenségek értelmezése, vizsgálata céljából, (az ökológiai kutatómunka során) létrehozott rendszermodell. A nemzetközileg elfogadott meghatározás szerint azonban a társulás (biocönózis) és az élőhely (biotóp) együttese.

Ökoszisztémaként nagyon sokféle valós rendszer vizsgálható. Ökológiai rendszermodellt egy akvárium élőlényegyüttesére, egy Petri-csészében szaporodó baktériumok populációjára vagy akár a bioszféra egészére is felírhatunk. A modell azonban mindig egy leegyszerűsítést, lényegkiemelést jelent, így a modell viselkedése sohasem teljesen azonos a vizsgált objektum viselkedésével.

Az ökoszisztéma-modellek a kiválasztott ökológiai rendszer és környezete kapcsolatát vizsgálják. Ökoszisztémákat biomatematikai és bioinformatikai kutatómunka eredményeképpen környezeti információs rendszerek keretében készítenek el.