A láncolatok egymásba nőnek. Az utolsó láncszem lesz mindig a követekező játék első láncszeme. Az előző forduló utolsó láncszeme a Teremtés Könyve volt.
Teremtés Könyve - édenkert - élet fája - világfa - tejút - csillagos ég - Vincent Van Gogh
Édenkert - az élet fája
„ Ültetett az Úristen egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el az embert, akit formált. Sarjasztott az Úristen a termőföldből mindenféle fát, szemre kívánatosat és eledelre jót; az élet fáját is a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának fáját.” - Mózes első könyve, 2. fej. 8-9
Limbourg fivérek: Les Très Riches Heures kódex, 15. század
Az Édenkert vagy Paradicsom (más nevein Éden, Paradicsomkert, héber nyelven: גן עדן, Gán-'Éden) azon vidék neve, ahol a héber Biblia (Ószövetség) elbeszélése szerint az első emberpár, Ádám és Éva lakott a bűnbeesés előtt. A bibliai elbeszélés alapján tágabb értelemben az emberiség elképzelt ősi aranykorát (pl. a görög mitológiában), illetve az embert körülvevő érintetlen természetet is szokás paradicsomi állapotként jellemezni.
Egyes kutatók az édenkert eredeti helyének mai földrajzi elhelyezkedéseként a Perzsa-öböl vízzel elárasztott területét jelölik meg.Több szerző a sumer-akkád szövegek elemzésén elindulva a Biblia kezdeti történeteiről azt bizonyítja, hogy már jóval korábban is ismerték őket.
Rajz a monoszlói templom déli kapujának életfás timpanonjáról, ahol madarak állnak az életfa mellett.
Világfa - Tejút
Az égig érő fa, vagy életfa nem meseelem, de meséknek is része, önálló mesetípus, sámánisztikus képzet, amely a magyar népmesekincsnek is fontos része, keletről magunkkal hozott örökség. A magyar néphagyomány világfa, tetejetlen fa, életfa néven is ismerik.
A világfa a magyar népi hitvilágnak is fontos része, ágai között van a Nap és a Hold. A hit szerint csak a táltos tudja, merre van, és csak kiválasztott személy mászhat fel rá. A magyar népművészetnek is egyik legismertebb motívuma, például pásztorok szarusótartóit, szarutégelyeit díszíti. Van olyan változata is, amely szerint madár ül a csúcsán.
A világfa a világszerte ismert elképzelés (lásd pl.: Yggdrasil, Ötüken), a napos-holdas képzet azonban az uráli, az altaji és a paleoázsiai népek sajátossága, a samanisztikus világkép része A sámánhit szerint az ősök valamikor régen fent jártak az égben. Ezt a gondolatot őrizheti Tejút szavunk is.
A világfa gyakran a világhegyen áll, gyökerei a pokolba nyúlnak és ezt a helyet gyakran népesítik be kígyók, békák, férgek. Töve, a középső világ az emberek lakhelye, koronája a felső világ. Gyakran ülnek rajta madarak – sólyom, sas, turul – amelyek a lelkeket is jelképezhetik.
csillagos ég - Van Gogh
„Az ősi ember, aki még mágikus összhangban élt a természettel, a nyárközépi tűzgyújtással minden bizonnyal a Napot próbálta meg támogatni a sötétséggel vívott harcában.” (néprajzi megfigyelés)
Vincent ma úgy dönt, hogy a szabad ég alatt festi meg az éjszakát, s így egy újabb hagyománnyal fordul szembe. Olyan kalapot visel, amelynek a karimájára gyertyákat erősít, hogy a festék színeit felismerje.
Leül a háromlábú kisszékre a szalmával behintett négyszögletű móló parthoz közeli sarkára, felállítja festőállványát, előveszi a vállán átvetett tarisznyájából a festékes dobozokat és ecseteket. Felhelyezi a vásznat és hosszú percekig csak szoktatja szemét a sötéthez. Tudja jól, hisz több éve figyeli már, hogy június közepe táján már csaknem tizenhat óráig tart a nappal, és mindössze nyolc órás az éjszaka, s napnyugta után a szürkület különböző fázisai következnek. Előbb „polgári szürkület” jön, amíg a napkorong közepe a lenyugvást követően hat fokra kerül a horizont alá. Ennek végére nem lehet már olvasni sem a szabadban. Majd a „navigációs szürkület” következik akkor, ha a Nap további hat fokot süllyed, azaz tizenkét fokkal kerül a horizont alá. Ilyenkor a fényesebb csillagok, a Sarkcsillag, a Vega már láthatók. Amíg a Nap további hat fokkal mélyebbre jut, a „csillagászati szürkület” során kialakul az egész éjszakára jellemző „csillagláthatóság”.
Vincent előbb egyszínű éjkékre festi a vásznat, vastagon felhordva a festéket. Aztán vár a megfelelő sötétig. Majd egy kis sötétkéket és feketét is belecsíkoz helyenként. Ha mást nem is, de a Göncölszekeret be tudja azonosítani, gondolja. Ebben a pillanatban, mint egy vezényszóra, az öböl több pontján apró őrtüzek gyulladnak. Mint a tűzből pattant szikrák, kigyulladnak az égen az első csillagok, köztük a Sarkcsillaggal. S lám itt a Göncölszekér.
A Göncölszekér a Nagy Medve része, a rúdja a medve farka. Cirkumpoláris csillagkép. Ha a szekér végén levő két csillagot képzeletben összekötve a szekértől felfele meghosszabbítjuk, és a két csillag közti távolságot ötszörösen felmérjük, akkor épp a Sarkcsillaghoz jutunk el. Ha este megkeressük a Göncölszekeret, akkor azt tapasztaljuk, hogy télen a kerekén, tavasszal a rúdján áll, nyáron pedig a fejünk felett van. A szekér az éjjel folyamán hátrafelé halad. Göncölnek mindenféle alkalmatossága is megtalálható a szekér körül az égbolton: Göncöl Koszorúja, Göncöl Lánca, Göncöl Szérűje, Göncöl Vágása. A Göncölszekér csillagai időjósok is: ha aprón ragyognak, szép idő várható, de ha nagyra nőnek, akkor az idő rosszra fordul. Vincent hallott egy messzi országból való hagyományt, amely szerint a szekér Szent Péteré. Péter azon ment szénát lopni, de a Csősz (Vega) észrevette és nem akarta engedni. Erre Péter ijedten elhajtott, de közben elszórta a szénát. Azóta látható az égen az Országútja (Tejút). Jó, hogy eszébe jutott ez a monda, gondolja magában. Lesz a képen széna-szalma is.
Előveszi a gyertyákat, óvatosan felhelyezi a szalmakalapra, és előkerül a festékek közül a sárga minden árnyalata. Durva vonásokkal pillanatok alatt ott az összes fény, mintha egy molyrágta bársonyköpenyen át szeretné a Nap a sugarait átszúrni. A tengeröböl vizének hullámain az őrtüzek tükörképei fénykígyókká válva lassan eltűnnek a mélyben. Majd a szalmával teleszórt mólón e fénykígyók kikúsznak, kiegyenesednek és aranyrudakká lesznek.
Kék és arany, az öröm kompozíciója ez. Egy idős pár jelenik meg az örök szerelem éjjelén, és ünnepélyes pózban várja, hogy Vincent ráfesse őket a móló közepére. Majd a háttérben ringatódzó egyik bárkába ülnek. Talán másnap kihajóznak a pirkadattal a Nap útját követve. Hallatszik a távolból a dal:
„Gyújts éjszakánkba fényt, hadd égjen a soha ki nem alvó tűz, a ki nem alvó tűz, gyújts éjszakánkba fényt …”.
A FÉNY pedig a sötétséggel vívott ősi harcában megint győzedelmeskedik a nyári napfordulón.
(Gyújts éjzsakánkba fényt: Antalffy Yvette képmeditációja)
Vincent Van Gogh
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése